Indulás az alapoktól
A számok energiája és geometria formák
Több gongos játék
Gyakorlat orientált képzés
Feltesszük az I-re a pontot
Személyes fejlődés
- Közösségi élmény
- Életérzés
A gongtanfolyam egymásra épülő modulokból áll, melyeket mindenki a saját tempójában végezhet el az előfeltételek figyelembe vételével.
A modulok felépítése során az egyik legfontosabb szempont az volt, hogy a résztvevők fokozatosan haladjanak a gongok világának megismerése és azok hatékony alkalmazásának megtanulása, hangfürdőkben vagy egyéni munkában történő alkalmazása felé.
Ennek érdekében a modulok egymásra épülnek, és az alapoktól indulnak, majd haladnak a haladóbb technikák és gyakorlatok felé.
Emellett fontos szempont volt, hogy a modulok interaktívak és gyakorlat orientáltak legyenek, így a résztvevők valóban gyakorlati tapasztalatokat szerezhetnek a gongok használatával és a hangfürdők vezetésével kapcsolatban.
A modulok felépítésénél figyelembe vettük a résztvevők különböző igényeit és céljait is, és igyekeztünk olyan témaköröket beépíteni a modulokba, amelyek a legfontosabbak lehetnek számukra a gongokkal való munka során.
A gyakorlat orientált tanfolyami képzés mellett fontosnak tartjuk az utókövetést és a később felmerülő kérdések megbeszélésének lehetőséget. A tanfolyam után lehetőség van csatlakozni a zárt szakmai fórumhoz, konzultálni az oktatókkal és kedvezményesen ismételten elvégezni a tanfolyamot.
Azok számára akiknek még nincsenek eszközeik bérlési és vásárlási lehetőséget is biztosítunk.
Megtanítunk hogyan válaszd ki a gongod személyesen.
A Gong 1 alaptanfolyam azoknak szól, akik
A tanfolyam az alapoktól indul, így lehetőséget biztosít azok számára is, akik kevesebb tapasztalattal rendelkeznek ezen a területen.
Az alaptanfolyamon fejlesztjük a tudatosságunkat, kialakítunk (megszerzünk) egy figyelmes alapmagatartást és finomítjuk érzékelő képességünket ezekben a rezgéstartományokban.
Sokféleképpen megismerkedünk a Tam-Tam gonggal, annak hangminőségeivel, kifejezőképességével és követjük az általunk létrehozott hangívet a meditációs csendig.
A tanfolyamon megszerzett játékmódok alkalmasak:
A tanfolyamon 80-85-90 cm-es kínai Tam-Tam gongokon játszanunk.
A képzés Elisabeth Dierlich®-Gongausbildung módszerén alapszik
Elisabeth Dierlich által képzett, és kinevezett oktatókkal.
A gongtanfolyam elismert része Elisabeth Dierlich®-Gongausbildung Koncepciójának.
A gongtanfolyam azoknak szól, akik a Gong1 modul után további játékmódot és technikákat is szeretnének elsajátítani.
A Gong1 alaptanfolyam elemeire építve tudatos, szívből jövő és egyben intuitív játékmódot dolgozunk ki.
A számok energiájára lapuló, geometriai struktúrájú játék lehetővé teszi a test energiájának és feszültségi állapotának tudatosabb észlelését, és segít a test harmonizálásában.
Gyakorlatot szerzünk a feszültségív megtervezésében, a ritmus kialakításában, és különböző játékformák integrálásában.
A játéktechnikák lépésről lépésre kerülnek bemutatásra az elmélet és gyakorlat egyensúlyának megtartásával. A gyakorlatok során lehetőség nyílik saját élmény szerzésére.
Tematika:
A tanfolyamon 80-85-90 cm-es kínai Tam-Tam gongokon játszanunk.
A képzés Elisabeth Dierlich®-Gongausbildung módszerén alapszik
Elisabeth Dierlich által képzett, és kinevezett oktatókkal.
A gongtanfolyam elismert része Elisabeth Dierlich®-Gongausbildung Koncepciójának.
A tanult technikák jól alkalmazhatók egyéni és csoportos programok esetén. pl. TAM-TAM és FEN gong együttes használata.
A Gong1 és Gong2 alap tanfolyami modulokon, megtanultuk a gongot kezelni. Képesek vagyunk geometriai struktúrák által, célzott atmoszférát és energetikai teret előállítani.
A Gong3 modulban ezeket a játéktechnikákat használjuk fel a testorientált munkában.
További geometriai játékformákkal szélesítjük repertoárunkat és elmélyítjük tudásunkat a különböző játékmódokban.
A Fen-gongot eddig csak kísérő hangszerként ismertük meg. Most célzottan alkalmazzuk az egyéni és csoportos munkában is. A megmozgató, felhangokban gazdag minősége különösen jól alkalmazható az energiamező tehermentesítésére. Felszabadítólag hat a testre és felderíti a kedélyeket.
Együtt kidolgozunk egy komplett kezelési sorozatot, az első kapcsolatfelvételtől a témaorientált játékkíséretig. Mindezt bemutatókon keresztül, lépésről-lépésre haladva ismerjük meg, és megtanuljuk átültetni a gyakorlatba.
A gongtanfolyam a játéktechnikákon túlmutat, és feltételezi a résztvevők kommunikációs képességét, tapasztalatát a klienseikkel való munkában.
A képzés Elisabeth Dierlich®-Gongausbildung módszerén alapszik
Elisabeth Dierlich által képzett, és kinevezett oktatókkal.
A gongtanfolyam elismert része Elisabeth Dierlich®-Gongausbildung Koncepciójának.
A családnak, barátoknak, ismerősöknek nyújtott hangélmény után itt az idő arra, hogy egy nagyobb csoporttal is megismertesd a gongok rezgéseinek jótékony hatását. Pihentető, ellazító, feszültségmentesítő gongjátékot adhatsz azoknak, akik a napi rutin után kipróbálják a hangfürdőt. A „hangokban fürödni” szerencsés dolog, tartják ezt a mondást a Távol-Keleten.
A hangtálak és a gongok terében a résztvevők új testi élményeket élhetnek át, a hangfürdő alkalmas arra, hogy a kliens „magába igya” a hangokat és eljusson egy feszültségmentes állapotba.
A meditáció során a fókuszba a hangok figyelését helyezzük, megfigyelhetjük, hogy milyen testérzeteket váltanak ki belőlünk a hangok, és ezek az érzések hol jelentkeznek a testünkben. Miközben a résztvevőket vezeted, eggyé válhatnak a meditáció tárgyával.
A hangfürdő vezetése tanfolyam alatt elsajátítod a hangtálak és a gongok együttes használatát, kipróbálhatsz verbális lehetőségeket, megtanulhatsz egy-egy relaxációt, amely segít a cél elérésében.
A gongtanfolyam végén átadásra kerül a névreszóló tanúsítvány:
Gong-Klangpraktikerin / Gong-Klangpraktiker® Elisabeth Dierlich
A Gong1, Gong2, és Gong3 tanfolyamokon különböző játéktechnikák felhasználásával megtanultuk a gongot kezelni. Képesek vagyunk geometriai struktúrák által, célzott atmoszférát és energetikai teret előállítani.
A Gong4 tanfolyam fontos témája az eddigi szerzett játéktapasztalatok kicserélése, átgondolása és azok összeillesztése, valamint az alkalmazási lehetőségek kibővítése és annak korlátainak végiggondolása – Szupervízió. Ezen kívül kidolgozunk egy egyéni játékmódot, kialakítjuk és megtapasztaljuk, hogy hogyan tudjuk mindezt a gyakorlatba átültetni. A képzés teljessége érdekében a tanfolyam alatt közös szupervíziót tartunk a kompetens és felelősségteljes felhasználás értelmében.
Gong 4 anyaga
Gong2 és Gong3-ban tanultak intuitív alkalmazása a testorinetált munkában
További geometriai játékformák és játékmódok megismerése
A gong rezgéseinek alkalmazása testrészekre és különböző témákra
Egyéni játékmód kidolgozása
– saját alkalmazásra
– egyéni és csoportos munkában való felhasználásra
Tapasztalatcsere, reflexió, az eddigi játéktapasztalatok integrációja
Felhasználás korlátai
A Gong3 modulban már megismert játéktechnikákat tovább bővítjük, és felhasználjuk a testorientált munkában. Ezekre építve kiszélesítjük kompetenciánkat és megtanuljuk alkalmazni a gongrezgéseket specifikus testrészekre és különböző témákra, mint pl. feszültség enyhítésére.
További geometriai játékformákkal szélesítjük repertoárunkat és elmélyítjük tudásunkat a különböző játékmódokban.
A gongtanfolyam a játéktechnikákon túlmutat, és feltételezi a résztvevők kommunikációs képességét, tapasztalatát a klienseikkel való munkában.
A Gongtanfolyamot ajánljuk minden olyan személynek, aki érdeklődik a hangok, a zene, a meditáció és a személyes fejlődés iránt, akik szeretnének elmélyedni a gongjáték és a hangfürdő világában.
A képzés mindenki számára nyitott, akinek van érdeklődése a témába és szeretné ezt elmélyíteni, akár csak önmaga számára, akár a szakmában való továbbhaladáshoz.
Nem szükséges előzetes tapasztalat, sem különleges zenei képzettség. Azok számára is alkalmas, akik a zene és a hangok területén szeretnék kibővíteni tudásukat és gyakorlati tapasztalatot szerezni.
A Gongtanfolyamon számos témát tanulhatsz meg, amelyek közé tartozik:
A képzés gyakorlat orientált. Bemutatókon és demókon keresztül lehetőség lesz átélni, megtapasztalni a gongjátékot. Gyakorlatokon keresztül elsajátítani a játék technikákat és tapasztalatot szerezni, a gongjáték és hangfürdők levezetésében.
A gyakorlati órák során pedig megtanulod:
A résztvevők folyamatos visszajelzést és személyre szabott támogatást kapnak az egyes gyakorlatok során, amely segíti az egyéni technikák kialakítását, a fejlődést.
A tanfolyam elvégzése után a résztvevők képesek lesznek egyéni és csoportos hangfürdők tervezésére, vezetésére, kliensekkel történő egyéni munkára.
A tanfolyam során a résztvevők számos lehetőséget kapnak arra, hogy gyakorolják a szívből jövő, tudatos, struktúrált, intuitív gongjátékot, különböző csoportokban, egyéni és páros gyakorlatokban.
A résztvevők folyamatos visszajelzést és személyre szabott támogatást kapnak az egyes gyakorlatok során, amely segíti az egyéni technikák kialakítását, a fejlődést.
A Gongtanfolyam során különböző tanulási módszereket alkalmazunk, hogy a lehető legteljesebb és leghatékonyabb képzést biztosítsuk.
Elméleti előadások: Az elméleti előadások és bemutatók segítségével megismerheted a hangok és a gongok hatásait, a meditáció és a tudatos jelenlét alapjait, valamint a gongok és a hangfürdő alkalmazási lehetőségeit.
Gyakorlatok: A gyakorlati foglalkozásokon megtanulod a gongok használatát, valamint a hangfürdő gyakorlati alkalmazását.
Csoportos gyakorlatok: A csoportos gyakorlatokon veszel részt, amelyek segítenek abban, hogy tapasztalatot szerezz a hangfürdő alkalmazásáról a gyakorlatban, és megismerd a gong egyéni és csoportos hatását.
Tapasztalati tanulás: Nagy hangsúlyt helyezünk a tapasztalati tanulásra, amelynek során lehetőséged van a saját élményeidre és érzéseidre koncentrálni, és a saját ritmusodban haladni a tanulásban.
A tanfolyam sorozat azoknak szól, akik
Nincs más típusú képzéshez kötött feltétele a tanfolyamon való részvételnek.
A képzés az alapoktól indul, így azok számára is nyitott a lehetőség, akik most szeretnének megismerkedni a gongok világával.
Nincs szükség előzetes felkészülésre vagy gyakorlásra a tanfolyamok előtt. Minden szükséges információt és gyakorlati tudást a tanfolyamok során sajátíthatod el.
Az alábbiakban található néhány példa a gongtanfolyamon való részvételre vonatkozó lehetséges kontraindikációkra:
Fontos megjegyezni, hogy a felsoroltak csak példák, és minden esetben ajánlott konzultálni orvossal vagy egészségügyi szakemberrel, ha bizonytalanság merül fel. A biztonságos és hatékony részvétel érdekében mindig fontos, hogy az egyéni egészségi állapot és korábbi tapasztalatok figyelembevétele mellett történjen meg a döntés a részvételről.
A Gongakadémia minden szükséges felszerelést biztosít a tanfolyamokon, beleértve a gongokat, az állványokat és az ütőket. Azonban, ha valaki saját gongja van, az is használható a tanfolyamon.
Igen, az általunk szervezett gongtanfolyamok résztvevői számára tanítunk olyan technikákat, módszereket, gyakorlatokat, amelyek segítségével meg tudják találni a saját gongjukat.
Az egyes gongoknak különböző hangja és rezgése van, és ezek hatással lehetnek a meditációs vagy saját élményre is. Ezért fontos, hogy a megfelelő gongot válasszuk ki a számunkra megfelelő felhasználási területre.
Tanfolyamainkon lehetőség van a különböző gongok kipróbálására, és segítséget nyújtunk a megfelelő gong kiválasztásában a résztvevők személyes igényei és céljai alapján.
Igen, az egyes modulok ismételhetők. Bár a modulok egymásra épülnek, és ajánlott azokat sorrendben követni, a résztvevőknek mindig van lehetőségük arra, hogy újra részt vegyenek bármelyik korábbi modulban, ha szeretnének elmélyülni a már megtanult technikákban, vagy ha szeretnének további gyakorlati tapasztalatokat szerezni a gongokkal való munka során.
Az ismételt részvétel során a résztvevők további tapasztalatokat és ismereteket szerezhetnek, és elmélyíthetik a korábban megszerzett tudást.
Ismétlők számára mindig jelentős kedvezmény vehető igénybe.
A Gongakadémia modul rendszerben fél évente rendszeresen indít tanfolyamokat, az egyes modulok általában havonta kerülnek megtartásra.
A kurzusok általában januárban és szeptemberben indulnak, de közben is be lehet kapcsolódni az előfeltételek figyelembe vételével.
A pontos időpontokról és a tanfolyamokról mindig friss információkat találsz a Gongakadémia weboldalán.
A képzés díjáról és az aktuális kedvezményekről mindig friss információkat találsz a Gongakadémia weboldalán.
Minden egyes modul elvégzése után:
A Gong Akadémia tanfolyamain résztvevők részvételi tanúsítványt kapnak, amely igazolja a részvételüket és a sikeres tanulmányaikat. A tanúsítványon szerepel a képzés típusa és időtartama, valamint a résztvevő neve és az oktató aláírása.
A teljes kurzus elvégzése után:
Az Elisabeth Dierlich®-Gongausbildung képzés elvégzése után a résztvevők névre szóló tanúsítványt kapnak:
Gong-Klangpraktikerin / Gong-Klangpraktiker® Elisabeth Dierlich,
amely igazolja a modulok teljesítését és az oktatás sikeres befejezését.
A tanúsítvány magyar és német nyelven is kiállításra kerül.
Emellett a képzésről részvételi igazolást is kapnak a résztvevők, amelyben részletesen szerepelnek a modulok, a képzés időtartama, a résztvevő neve, valamint az oktató aláírása.
Kedvezmények nélküli részvételi díjak 2024-2025-ös évi tanfolyamokra modulonként:
Megnevezés | Bruttó összeg | Feltételek |
---|---|---|
Kedvezmények nélküli részvételi díj/modul | ||
– Regisztrációs díj: – Tanfolyami díj: Összesen: | 25 000 Ft 70 000 Ft ————- 95 000 Ft | Határidő: A jelentkezéstől számított 2 napon belül. Határidő: A tanfolyami modul kezdete előtt 2 héttel |
Ismétlőknek 50%-os kedvezmény!
Kedvezményes részvételi díjak a 2025 évi tanfolyamokra modulonként:
Megnevezés | Bruttó összeg | Feltételek |
---|---|---|
Kedvezményes tanfolyami díj/modul: | ||
– Regisztrációs díj Kedvezményes részvételi díj: | 25 000 Ft | Határidő: A jelentkezéstől számított 2 napon belül |
Ismétlőknek 50%-os kedvezmény!
Vezess felkészülten hangfürdőket!
Legyél profi gongjátékos!
© Minden jog fenntartva! | Impresszum | Adatvédelmi tájékoztató | Süti szabályzat | GDPR – Adatkezelési tájékoztató