A Gong táborok középpontjában mindig a gong és a gong játékos áll. A táborok során az résztvevőink tovább fejleszthették játék tudásukat, megismerkedhettek speciális gongokkal és ezek különböző használati módjaival, elmélyíthették a megszerzett tudást a gyakorlás és a saját gongjáték finomítása során.
A táborokban mindenkivel személyes szinten is foglalkoztunk és segítettük a fejlődésüket.
A táborok azonban nem csak a gongjátékról szóltak, hanem lehetőség volt kikapcsolódásra, pihenésre és új barátságok alakultak. A gongtáborok emellett egy remek lehetőséget biztosítottak arra is, hogy megtapasztaljuk a csoportos hangfürdők és a meditatív gongjátékok által nyújtott testi és lelki előnyöket.
2024-ben Lengyel Ari meghívására Ecseren a Tündérkert Egészségházban jártunk. A fókuszban a Hangfürdők tartása volt. Lehetőségünk volt „mini” hangfürdőket tartani és megosztani a tapasztalatainkat egymással. Ari jóvoltából sok kiegészítő eszközzel is megismerkedhettünk, Így nagyméretű hangtálakkal, kristálytálakkal. Kiemelkedő lehetőség volt, hogy játszhattunk 120 cm-es TamTam és Fen gongokon, valamint Paiste Classic gongon is.
Azonban a tábor nem csak játékokról szólt. A Feldenkrais mozgásos gyakorlatok segítségével finomítottuk a gong játékot, és mindenki megoszthatta egymással a saját tapasztalatait és technikáit.
Az évek során többféle helyszínen is jártunk, és minden tábor újabb és újabb élményeket tartogatott számunkra.
Idén különleges helyszín és autentikus élmények fogadtak minket. Shifu meghívására a Huayan Buddhista Templom adott otthont a tábor számára.
Lehetőségünk volt a kísérletezésre, újításokra a szakmai hangfürdők során. A közös játékok, gyakorlatok, a csapatmunka, tovább erősítette a közösségünket, és a vidám játékoknak köszönhetően mindenki jókedvűen, felszabadultan és boldogan élvezhette a gongok csodás világát.
2019-ben Máriabesnyőn volt a táborunk, és az összes résztvevőnek csodálatos élményt nyújtott a helyszín és az éjszakai gongjáték. A hangszerek és a gong kapcsolatáról is sokat tanultunk, kísérleteztünk. A szabadban való gong játékok új élményt hoztak a spiritualitás és a természet kapcsolatában. Közösségi programként készítettünk egy kreatív montázs képet és meglátogattuk a Gödöllői Királyi Kastélyt és felkerestük a Világbéke-gongot (World Peace Gong).
Az egyik legérdekesebb dolog, amit a 2019-es tábor során megtapasztalhattunk, az a hangszerek és a gong közötti kapcsolat felfedezése volt. Az éjszakai gongjáték előtt sok időt töltöttünk azzal, hogy kipróbáltunk más hangszereket, mint például a monocrome, hegedű, kalimba, pánsíp és tárogató. Ezek a hangszerek, bár különböző formájúak, anyagból és méretből adódóan, mindegyiknek sajátos hangja van. Különösen érdekes volt észrevenni, hogy a gong hangja hogyan harmonizál, vagy nem ezekkel a hangszerekkel, és hogyan módosítja, formálja át azok hangját.
Az általunk kipróbált különböző hangszerek és a gong közötti kapcsolat felfedezése számtalan lehetőséget kínál arra, hogy a zenei kreativitásunkat fokozzuk, és még gazdagabbá tegyük azt az élményt, amit a gongjáték nyújt számunkra.
2017-ben Sarlóspuszta volt a célállomásunk, és az egyedi gongok felfedezése volt az egyik legérdekesebb része a tábornak.
Mindenki kipróbálhatta a különböző gongokat, és felfedezhette a saját hangjának hatását a testére és a lelkére. Az együtt eltöltött idő alatt pedig sokat gyakoroltunk és játszottunk, hogy minél többet tanuljunk egymástól.
Az évek során többféle helyszínen is jártunk, és minden tábor újabb és újabb élményeket tartogatott számunkra.
Pécsváráron az óriás gong kör alkotása volt az egyik csodálatos élménye a tábornak.
A nyilvános hangfürdőn pedig a körülöttünk lévőkkel együtt élhettük át a gongok csodás hangját és rezgéseit. A csapatmunka, amit az együtt eltöltött idők során végzettünk, megerősítette a közösségünket, és a vidám játékoknak köszönhetően mindenki jókedvűen, felszabadultan és boldogan élvezhette a gongok csodás világát.
2015-ben Magyarpolányban jártunk, és az első napokban páros játékokkal és a „gong vonattal” indult a tábor. Ezeknek a játékoknak köszönhetően egyre jobban összekovácsolódtunk, és az egész tábor időnként egy hatalmas vidám játszótérnek tűnt. Azonban a tábor nem csak játékokról szólt. A Feldenkrais mozgásos gyakorlatok segítségével finomítottuk a gong játékot, és mindenki megoszthatta egymással a saját tapasztalatait és technikáit.
Vezess felkészülten hangfürdőket!
Legyél profi gongjátékos!
© Minden jog fenntartva! | Impresszum | Adatvédelmi tájékoztató | Süti szabályzat | GDPR – Adatkezelési tájékoztató