Kedves olvasók! Eddig bejártuk a gongok történetének két nagy régészeti időszakát. Az elsőben (9-13. század) megismerkedtünk a lapos gongokkal, harangokkal és cintányérokkal. A másodikban (13-17. század) pedig a szemes gongok térnyeréséről beszéltünk, amelyek ekkor váltak dominánssá a tengeri leleteken. Láttuk a Butuan, Phu Quoc és Royal Captain Shoal roncsok nagyszámú szemes gongját, és a Délkelet-Ázsián belüli kereskedelem növekvő szerepét.
De hogyan készültek ezek a több százéves hangszerek? Miből álltak pontosan? És egyáltalán miért maradtak fenn a tenger mélyén évszázadokig, amikor sok más tárgy elpusztult? Ebben a részben a gongok fizikai jellemzőibe, a bronz anyagába és a kohászati vizsgálatok eredményeibe merülünk el. Emellett megnézzük, milyen más hangszerekkel utaztak együtt a gongok a kereskedelmi hajókon.
A bronz titka: Kohászat és Ötvözet
A régészeti leletekről származó gongok fizikai vizsgálata, különösen a kohászati elemzések, rendkívül fontos információkkal szolgálnak a korabeli gyártási technikákról és az anyaghasználatról. Több lelőhelyről származó gongon végeztek ilyen vizsgálatokat, például a Brunei és a Lena Shoal roncsokból.
Ezek az elemzések kimutatták, hogy a gongok készítéséhez használt bronz jellemzően magas ón tartalommal rendelkezett. A források szerint ez az arány körülbelül 15-25% ón volt a réz mellett. Ez a magas óntartalmú bronz technológia már az őskori és korai történelmi időszakokban is ismert volt olyan régiókban, mint India, Thaiföld, Vietnám és Kína.
Ami különösen izgalmas, hogy ez a magas óntartalmú ötvözet folytonosságot mutat a modern gonggyártással. A mai gongkészítők is hasonló arányokat használnak, ami arra utal, hogy a több százéves technikák bizonyos szempontból tovább éltek. Ez a folytonosság összeköti a régészeti leleteket a mai hangszerkészítéssel. Emellett a fémkohászati elemzések az ólomtartalom vizsgálatával is segíthetnek a datálásban, mivel a forrás szerint a magas ólomtartalom az idő előrehaladtával nőhetett.
A leletek alapján felmerül a kérdés, hol voltak a gongok gyártási központjai? Bár a korai beszámolók gyakran Kínára utaltak mint eredetre, a tanulmány rámutat, hogy a gongok gyártásának több központja is lehetett Délkelet-Ázsiában, nem csupán Kínában. Ma is sok helyen készítenek gongokat a régióban, például Észak-Luzonban, Mindanao szigetén, Borneón, Jáván, Balin, Burmában, Laoszban, Thaiföldön, Nyugat-Malajziában, Vietnámban és Kínában.
Miért pont bronz? A fennmaradás titka
Felmerül a jogos kérdés: miért maradtak fenn éppen a bronz hangszerek a tenger sós vizében évszázadokig? A válasz a bronz anyagában rejlik. Ellentétben a fából, bambuszból, bőrből vagy más szerves anyagokból készült hangszerekkel (amikből valószínűleg sokkal több létezett), a bronz ellenállóbb a korrózióval és a pusztulással szemben a tenger alatti környezetben.
- A bronz titka az összetételében rejlik: a réz és ón különleges ötvözete olyan anyagot hoz létre, amely rendkívüli módon ellenáll a korróziónak, különösen a tengervíz agresszív sós környezetében.
- A bronz felületén idővel egy védőréteg, úgynevezett védő oxidréteg (patina) alakul ki, ami jellemzően réz-oxidokból, réz-karbonátokból és réz-kloridokból áll. Ez a réteg valóságos pajzsként óvja az alatta lévő fémet, megakadályozva az oxigén és a sós víz további romboló hatását.
- A bronz természetes antimikrobiális tulajdonságokkal is rendelkezik, ami segít ellenállni a víz alatti baktériumok és mikroorganizmusok lebontó hatásának – ez újabb előny a szerves anyagokkal szemben.
Ennek a tartósságnak köszönhetően, a bronz gongok, harangok és cintányérok fizikai valójukban fennmaradtak, lehetővé téve a mai kutatók számára a tanulmányozásukat. Ez a tény segít megérteni, miért éppen ezekről a fém hangszerekről rendelkezünk ma viszonylag gazdag régészeti leletanyaggal.
Több volt, mint csak Gong: Kísérő hangszerek
Fontos kiemelni, hogy a tengeri régészeti lelőhelyeken nem kizárólag gongokat találtak. Mellettük gyakran előkerültek bronz harangok és cintányérok is.
Már a legkorábbi időszakban, a 9-13. század között is jellemző volt ezeknek a hangszereknek az együttes megjelenése. A Belitung roncs adta a legkorábbi tengeri régészeti leletet egy cintányérról. Az Intan roncsban pedig különböző típusú harangokat (például ghanta, pellet harangok, vajra jogarrral díszített harangok) és buddhista szerzetesek botjának csörgő végeit (khakkhara) találták. A Rang Kwien roncsban egy szemes gong mellett bronz harangot is találtak.
A Butuan lelet is tartalmazott szemes gong, cintányér és harang kombinációt. Még a Muara Jambi lapos gongot is a fegyvertárba helyezték, katonai célokra, ami funkcionális, nem csak zenei szerepre utal.
Ez a sokszínűség arra utal, hogy a korabeli zenei élet Délkelet-Ázsiában nem kizárólag a gongokra épült. Ezek a leletek (a gongokkal együtt) segítenek rekonstruálni a korabeli zenei együttesek lehetséges összetételét és a zenei gyakorlatok sokféleségét már a 10. században. Bár a régészeti bizonyítékok a bronz tartóssága miatt ezekre a fém hangszerekre korlátozódnak, valószínűsíthető, hogy mellettük számos más, szerves anyagból készült hangszer is használatban volt.
Összefoglalva, a gongok tengeri régészeti leleteinek vizsgálata a magas ón tartalmú bronz használatára mutatott rá, amely mind az ősi, mind a modern gyártásra jellemző. Bár Kína fontos eredet volt, a leletek délkelet-ázsiai gyártási központok létezésére is utalnak. A bronz kiváló tartóssága magyarázza, miért éppen ezek a hangszerek maradtak fenn. Végül, a gongok mellett talált harangok és cintányérok azt bizonyítják, hogy a korabeli zenei világ gazdagabb és sokrétűbb volt, mint amit pusztán a gongok alapján gondolnánk.
A következő részben összekötjük a múltat a jelennel. Megnézzük, hogyan visszhangzanak ezek a távoli korokból származó régészeti leletek a mai gongokban és a körülöttük kialakult zenei és kulturális gyakorlatokban
Tartsatok velünk a következő részben is!
„Mély merülés” a Gongok Múltjába – Múlt és jelen kapcsolata – (6. rész )
Forrás: Arsenio Nicolas : Gongs, Bells, and Cymbals: The Archaeological Record in Maritime Asia from the Ninth to the Seventeenth Centuries
Kép: Arsenio Nicolas, illusztráció
